Az idén másodjára (2018 után) látogattam meg a  Nemzetközi Késkiállítás és Vásárt, röviden és a továbbiakban a Késkiállítást. Ez a rendezvény a hazai késes szakma egyik kiemelkedő rendezvénye.

A másik, fehérvári  Tűzzel-Vassal  Fesztivál  http://www.tuzzelvassal.hu/  után a legrangosabb! Csak azok kedvéért, akik jövőre nem szeretnék kihagyni valamelyiket, a Tűzzel-Vassalt minden évben a nyár elején, június végén, a Késkiállítást pedig általában szeptember végén rendezik meg.

Az idén már kilencedik alkalommal rendezik meg a Lurdy házban, nagyon úgy néz ki, hogy állandó helyszínévé vált a Késkiállításnak.  Az előző bekezdésben írtam, hogy a hazai késes szakma egyik kiemelkedő rendezvénye, nos, ez nem helyes így, hiszen nemzetközi szakma kiemelkedő rendezvénye is.  Csak évről-évre egyre kisebb számban jönnek el a környező országok iparművészei. Ezért túlnyomórészt magyar mesterekkel találkozhattam!

Íme, a kiállítók listája:

XI. Nemzetközi Késkiállítás és Vásárról!

Mindenkinek ajánlom, akik késekkel dolgoznak. Szeretik a kést, szeretik a jó-, a szép-, a művészi-, vagy csak egyszerűen funkcionális kést. Van belépő, de jelképes, 600 HUF, és ezért az élmény mellé kapunk emlékbe egy szép színes karszalagot is.

Ahogy Pesten mondják: „Egynek jó”, egyszer érdemes körbenézni.

Aki szakács…

Aki szakács, mert leginkább nekik, nektek írom ezt a beszámolót, valószínűleg (akárcsak én, a volt szakács) nem mind a negyven kiállító standját találhatja érdekesnek. Minket leginkább a mindennapi munkaeszközeink a szakácskések érdekelnek legjobban.

Rossz hír, hogy nem ebből volt a legtöbb!  A kiállítók és a produktumuk  számát tekintve: tőr!, bicska!, kés (konyhai és szakács), fokos, balta, borotva, olló…..stb., kábé ez lehetett a rangsor.

Ahol kést láttam, ott mindenhol megálltam nézelődni, beszélgetni, fényképezni, és most szeretném megosztani veletek az élményt!

 

Nos, erről a kardról, nem tudok semmit, de elég jól néz ki, gondoltam kezdjük ezzel! Ahogy írtam is már, szerintem nem ez a fő érdeklődési területünk.

Misányi  László és fia László, Albertirsai késkészítők pultjánál elég sokat időztem, és beszélgettem is az idős mesterrel. Munkám közben jó néhányszor találkoztam Misányi késsel, bevallom nekem az ő pengéi az egyik kedvenceim, nemsokára le is írom miért.

Laci bá’…

Beszélgettem Laci bá’-val  a kés alapanyagokról. A Cseh, Orosz, Német kohóban készült acélokról. Arról, hogy ő kézi kovácsolással tovább tömöríti az acélt, ezzel javítja tulajdonságait, egy 2,5 ös késacélt ő még 0,4-0,45 mm-el le tud tömöríteni. Az él középpont fontosságáról és arról, hogy  mivel szabad kézzel dolgoznak (ők is), törekszenek rá, de lehet néhány századot (mm) tévednek, ezt és még jó néhány dolgot, hogyan ellenőriznek töréspróba közben. De a legfontosabb a funkcionalitás, és a munka kapcsolat a megrendelővel, felhasználóval. Ezeket mondta el nekem az öreg mester!

Jeneses  József egy fiatalabb generációt képvisel (akárcsak ifj. Misányi László). http://jeneses.hu/

Vele sajnos nem nyílt lehetőségem beszélgetni, pedig tudom, hogy ő a szakácsok körében igencsak közkedvelt. Most, erre a kiállításra inkább a „művészibb” késeit hozta el!

Madaras János mester

Madaras János mester megint csak az idősebb korosztály jeles képviselője. Az ő stílusa is más, mint az előbb említett két késkészítő mester stílusa. Az övé kicsit rusztikusabb, autentikusabb, jól mutatja ezt a szarvas agancs markolatos szakácskés, vagy a szarvas agancsos sontoku. Ami érdekes stíluskeveredés, de szerintem egész jól sikerült (ilyennel már találkoztam élezés közben). Az a hatalmas mennyiségű kés és egyéb termék, amit a pultján láttam a mester munkabírását mutatja. A késkészítő mesterek jellemzően egyedül, max. egy segéddel dolgoznak!

 

Nagy István és fiai

Nagy István és fiai is más irányzatot képviselnek. Őket egy kicsit közelebbről ismerem. Az N&N Knives majdnem ötven éve működik Érden, a jelenlegi tulajdonos édesapja orvosi műszerész volt. A termékpaletta jelentős része a mai napig is ebbe a kategóriába sorolódik: szikék, ollók, csipeszek…..stb.

Ők a többi késeshez viszonyítva igazi „kapitalista nagyvállalatot” hoztak létre, széles kínálattal, és szerteágazó tevékenységi körrel. A kínálatuk középpontjában szerencsére a mi szakácskéseink állnak, karöltve a hentes késekkel, és az egyéb konyhakésekkel. Ezt mutatja a márka név is: N&N Knives!!

http://www.nagyistvanerd.hu/

https://www.kesekollok.hu/

Itthon méltatlanul ismeretlen, vagy kevésbé ismert a nevük, pedig Solingeni minőséget képviselnek!

Telefon: +36 (30) 712 1603
E-mail: info@mobilkoszorules.hu