Ember a vállalkozás
mögött

Mihály Zsolt
Knife-grinder
&
Abrasive technician

Ismerj_meg

01
A kezdetek

Eredetileg Gépjármű Technikus vagyok, 1993-ban végeztem Túrkevén a Ványai Ambrus Szakiskolában. Majd egy kisebb fordulat a történetben, vendéglátós lettem. Óceánjáró hajón szerettem volna dolgozni (gyerekkoromban sok kalózos könyvet olvastam), ez nem jött össze, de majd húsz évre a konyhán ragadtam. 

02
A fordulat

2014-ben, negyven évesen már kissé kiégve a vendéglátásból úgy döntöttem váltok és valami új dologba fogok bele. Mindig is szenvedélyem volt a kés. Magával tudott ragadni a szépsége, a kidolgozása, az anyaga, de leginkább a funkcionalitása és az, hogy jó éles legyen, öröm legyen vele dolgozni. Szerencsém volt, Szabadi Győző (késkészítő mester) barátom épp segítséget keresett a műhelyébe. http://szabadikes.hu/

03
A mobilköszörülés

Két évig dolgoztam és tanultam (inaskodtam) nála. Közben elindítottam a saját vállalkozásom. Az ötlet magától adódott, hiszen a -90-es években, amikor elkezdtem a szakács munkát még voltak ún. “vándor köszörűsök”. Bár nem mindegyik volt tisztességes vállalkozó, de mégis volt lehetőség éleztetni. A mobil köszörűs műhelykocsi létrehozása, fejlesztése rengeteg munkámba és fejtörésembe került, de megérte mert megbízható, jól működik. Magas színvonalú szolgáltatást tudok a segítségével nyújtani a volt kollégáknak (egyelőre, csak Budapesten)!

Telefon: +36 (30) 712 1603
E-mail: info@mobilkoszorules.hu